III. BÉLA A MŰVÉSZETBEN
PORTA SPECIOSA

III. Béla kultúrájának kettős, bizánci és latin ihletését kiválóan szemlélteti az esztergomi Szent Adalbert-székesegyház nyugati kapuzata, az 1763-ig fennmaradt, ma már csak a róla készült XVIII. századi festményről és töredékeiből megismerhető Porta speciosa.

Széless György, az esztergomi káptalan papja készített pontos leírást a Porta speciosáról. A kapu szemöldökkövén Béla királyt és Jób érseket ábrázolták és felirattal is megnevezték őket, ezért 1185 és 1196 között kellett készülnie. Jób érsek az egyházi hatalmat jelképező, „bazilika” felirattal jelzett templomhomlokzat előtt borult térdre az Ezékiel látomása szerint (Ezek 1,16) négy lelkes állat között, mint „egyik kerék a másik közepében” megjelenő istenséghez könyörögve: „Isten légy irgalmas nékem bűnösnek!” (Lk 18,13). Béla hatalmának jelképe a „vár”, s így könyörög: „Aki teremtettél, könyörülj rajtam!”

A két hatalom egyetértése
A kapuzat ábrázolásainak központi témaköre az egyházi-lelki és a világi hatalom, papság és királyság egyetértése az isteni bölcsesség színe előtt, vagyis az a probléma, amely a XI–XIII. században a nyugati politikát – a pápaság és a császárság harcai során – elsősorban foglalkoztatta. Magyarországon – nem sokkal Béla trónra kerülése előtt – III. István idején került sor megegyezésre az apostoli címet igénylő király és a pápa követei között. A szigorú s a párizsi egyetem kánonjogi elveit képviselő Lukács érsek, Jób elődje ügyelt arra, hogy Esztergomban véletlenül se fordulhasson elő az uralkodó Bizáncra jellemző, jelentős egyházi hatalma. A Porta speciosa ábrázolásait bőséges feliratok magyarázták: gondosan megválasztott bibliai idézetek és rímes prózába foglalt, önálló szövegek. Ezek arról tanúskodnak, hogy szerkesztőjük maga is alapos teológiai és egyházjogi műveltségű férfiú volt, minden bizonnyal azok egyike, akiket, miután a párizsi egyetemen magisteri fokozatot szereztek, a III. Béla reformjai során kialakított királyi kancellárián alkalmaztak.
Az egyházi és a világi hatalom egyetértésének témája a kapuzat képsorán megjelenített üdvösségtörténetbe illeszkedik: fent Isten báránya utal a Fiú küldetésére, az ívmezőben a megtestesült Ige trónolt Szűz Mária ölében, kétfelől próféták, apostolok és szentek hirdették az Úr eljövetelét. Az ívmező képei egyszerre utaltak az esztergomi székesegyház történetére és szolgáltattak egyházpolitikai példát. Bennük az érsekséget alapító Szent István király és annak védőszentje, Szent Adalbert jelent meg a Madonna előtt. István a Szent Szűz védelmébe ajánlotta országát, s ő ezt azzal a feltétellel fogadta el, ha a szent dolgokra vonatkozó jogokat Adalbert (vagyis az érsekség) kapja.

Figuraportál
A Porta speciosa olyan figuraportál volt, amilyenek a XII. század közepe tájától a korai gótikus francia katedrálisokat díszítették. Megjelenése azonban eltért franciaországi rokonaitól, mivel a szobrászat csak kisebb szerepet játszott kialakításában (a bejáratot kétfelől oroszlánszobrok őrizték, a kapu fölött sasreliefek voltak), uralkodó szerepük volt az inkrusztált képeknek.
A háromszínű (vörös, fehér és szürkéskék) kőből készült berakás technikája és stílusa alapvetően késő antik eredetű, Bizáncban megőrzött díszítésmód, amelyet azonban a XI-XII. században nyugaton is mindenütt átvettek. Bizánci szokás volt a porfír alkalmazása is az uralkodóval kapcsolatos tárgyakon, épületrészleteken; ezért alkalmazhatták – tudomásunk szerint először éppen itt – a gerecsei bányák vörös tömör mészkövét, amelyet csiszolt, fényezett alakjában vörösmárványnak neveznek. A kapuzat fennmaradt töredékei azonban éppúgy egyértelműen nyugati mesterek közreműködésére vallanak, mint az ábrázolások egyházjogi-teológiai tartalma. A szobrászi részletek rokonai Észak-Itáliában, a Pármában dolgozó nagy szobrász, Benedetto Antelami művein fedezhetők fel. A Porta speciosából megmaradt, vésett figuratöredékek, a közelmúltban a kapu templombelső felőli ívmezejeként azonosított Maiestas domini-kép, Mária János evangélista és két kerub között, továbbá egy püspöki trónus töredékei az északnyugat-franciaországi és a Maas-vidéki környezettel rokonok. E területek a XII. századnak – a korai gótikus szobrászatban is megnyilvánuló – „klasszicizáló” vagy „reneszánsz” stílusában vezető szerepet játszottak. Fontos volt ebben az irányzatban az ötvösség, s ez nyilvánvalóan a bizánci mintaképek követése. Ezért találhatók meg a nagyméretű, zománctáblákra emlékeztető esztergomi faragványok legközelebbi rokonai ötvösművek (mindenekelőtt Verduni Nicolaus művei) sorában.
A székesegyház nyugati díszkapuja minden bizonnyal építészként is foglalkoztatott mesterek munkája volt: erről díszítő motívumok egyezései tanúskodnak. III. Béla idején az esztergomi várhegyen olyan nagy építkezések folytak, amelyek a már Szent István előtt kialakult, s azóta folyamatosan fejlődő királyi és érseki székhely teljes átalakítását eredményezték. A Porta speciosa elkészítése az esztergomi székesegyház XII. századi újjáépítésének egyik befejező munkája volt. Feltehetően III. Béla kezdte el a királyi vár újjáépítését is, délen a hatalmas méretű Fehér toronnyal, s a hozzá csatlakozó épületszárnyakkal. A lakótoronyból, kápolnából, a belső udvarhoz tartozó lakóhelyiségekből és egy tágas külső udvar mellett nagy befogadóképességű palotából álló együttes megfelel annak a típusnak, amelyet különösen e korszak német palotaegyüttesei képviselnek.
Kezdetben olyan mesterek dolgoztak itt, akik már a székesegyház építkezésén is ott voltak. A munka előrehaladását a szentély előtt álló Szűz Mária-oltár felszentelése jelezte még II. Géza korában. Ugyanezen idő tájt kezdték el a magyarországi keresztesek Szent István kolostorának (erről kapták nevüket – stefaniták – megkülönböztetésül a johannita lovagrendtől) építését. Ezeknek az építkezéseknek stílusa meghatározta az esztergomi vár építését, s kőfaragói még akkor is dolgoztak, amikor a vezetést modernebb, korai gótikus stílust képviselő mesterek vették át. Esztergomon kívül Székesfehérvárott is folytak fontos építkezések: itt is stefanita kolostort építettek, s újjáépítették a Szent István alapította Szűz Mária-prépostsági templomot. Erről az építkezésről írott forrás nem szól. Leginkább egy – csak töredékeiből rekonstruálható, az apostolok alakjaival díszített – kapuzat származhat III. Béla korából. Ennek a kapunak maradványai közeli stílusrokonságban vannak a pécsi székesegyház Szent Kereszt-oltárának töredékeivel. Egyik építkezésnek sem ismerjük az idejét, csak azt a tényt, hogy stílusuk megjelenik az ercsi monostorból származó kőfaragványokon is. Ezt az eredetileg bencés apátságot Tamás nádor alapította, akit 1186-ban itt temettek el.
1198-ban, amikor Imre király átadta az esztergomi várat az érseknek, az oklevél arról , mint „még befejezetlenről” emlékezett meg. A keleten emelt palotakápolna a legkésőbbi részek közé tartozik. Az 1934–38-as feltárás és rekonstrukció nyomán nyilvánvaló, hogy ez a kápolna korai gótikus stílusú volt. Az újabb kutatás bebizonyította, hogy szerkezeti megoldásai, faragott részletei Párizs-környéki mesterek jelenlétére mutatnak. Ez jól összeegyeztethető az inkrusztált dekoráció stíluseredetével.

Francia hatás
Jól megfelel annak a képnek is, amelyet egyéb forrásokból alakíthatunk ki a király ez időbeli nemzetközi tájékozódásáról. Jób érsek idején szervezték meg a királyi kápolnát – az ott dolgozó, tanulmányaik után Párizsból hazatért magisterek hamarosan nemcsak az ország igazgatásában, hanem – püspökként – egyházszervezetében is fontos szerephez jutottak. 1186-ban Béla másodszor is megnősült, s felesége, Capet Margit révén a francia királlyal, II. Fülöp Ágosttal került rokonságba. Ez idő tájáról való az a francia levéltárban megőrzött jövedelemkimutatás, amely arról szól, hogy milyen pénzügyi erőforrásai vannak a magyar királynak. (Ha más nem, ez az alkalom felhívta a figyelmét arra, hogy a kor nagy uralkodói már alapvetően pénzbeli jövedelmekre alapozták hatalmukat.) Fülöp Ágost Franciaországa a központosított monrchia mintaképe volt, s a jelek szerint III. Béla ez irányba tette meg az első lépéseket. Ennek a törekvésének kifejezője volt a koraigótikus udvari művészet meghonosítása is Magyarországon. Hamarosan a közép-európai fejedelmi udvarokban a német császársággal szembeni ellenállás, szuveneritástörekvések kifejezési formájává vált a francia művészeti formák, divat és udvari etikett átvétele. Mai tudásunk szerint ebben Béla az elsők között volt, megelőzve VI. Lipót osztrák herceget, a gótikus katedrálisépítésébe kezdő magdeburgi érseket s a cseh királyt is.
Abban is az elsők között volt, hogy törekvéseihez igényelte a ciszterci rend támogatását. Egymás utáni években, 1182-ben, 1183-ban és 1184-ben került sor a szentgotthárdi, a zirci és a pilisi ciszterci apátságok alapítására. Mindegyikük a franciás kultúra s az erdős vidékeken az intenzív mezőgazdálkodás és a vízierőre (malmok, kovácsműhelyek) berendezett ipar központja lett. 1193-ban fogadta a nagy küldöttséggel Magyarországra érkező Péter cîteaux-i apátot, s rendje számára biztosította azokat a kiváltságokat, amelyeket Franciaországban is élvezett. A pilisi Szűz Mária-apátság (ma Pilisszentkereszten) az uralkodó ház legfontosabb egyházi intézménye, s – legalább II. András uralkodásának végéig – a franciás kultúra letéteményese lett. Építkezései az – esztergomi munkákkal párhuzamosan – ugyanazon korai gótikus műhely munkájával folytak, amint erről az 1970-es években kiásott maradványai tanúskodnak. A munkák 1213-ra már annyira előrehaladtak, hogy a templom kereszthajójában temették el Gertrudis királynét.

Newstyle Design
Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer 6 ajánlott és Flash Player 7 szükséges